Stílusok-korszakok
epitoanyagnet.hu
A görög építészet építészeti stílus
Az építészetben nagyon ritka a „találmány”, az előzmények nélküli, váratlan felfedezés. Az ókori görögök építészetével sem azért ismerkedünk meg legelőször, mert ők voltak az elsők, akik az emberiséget az építés tudományával megismertették. Ma már világosan látjuk, hogy felhasználták az egyiptomiak és más ókori népek művészeti eredményeit, tanulságait. Sőt a múlt század közepe óta folytatott ásatások feltárták a Peloponnészosz félsziget és Kréta szigetének elpusztult kultúráit, melyek szintén hatottak a hódító görög törzsek építészetére. A görög nép érdeme, hogy a sokféle hatásból fejlett művészi érzékkel egységes, önálló művészetet alakított ki. Művészetük olyan forrás, amelyhez az egész európai művészet mindig visszatér új meg új ihletért.
A RÓMAIAK ÉPÍTÉSZETE
(i. e. VI-i. sz. V. század)
Az ókor legjelentősebb állama, az Európa nagy részét egyesítő Római Birodalom a művészetben is „nagyhatalom” volt. Egyrészt a görögökhöz képest sok új formát alakított ki, másrészt a művészeti tanulságok, eredmények nagyarányú terjesztője is volt. Az egykori pompás épületek még romjaikban, töredékeikben is évezredeken keresztül elevenen hatottak a későbbi korok építészetére. Vissza-visszatérő jelszó volt, hogy az antik művészet tökéletességét újra el kell érni.
Ókeresztény építészet
(i.sz.II.-VII.század)
A Római Birodalom még fennállt, művészete még virágzott, amikor megjelentek az első keresztény közösségek. Az új vallás és a kialakuló új társadalmi viszonyok a művészetet is gyökeresen megváltoztatták.
A korai keresztények az üldöztetések idején még föld alatti katakombákban (temetkezés céljára szolgáló folyosókban) tartották szertartásaikat.
Bizánci építészet
(i.sz IV.-XV.század eleje)
A kettéosztott Római Birodalom keleti felén, a bizánci császárságban rövid időre visszatér a régi fénykor. Úgy tűnik ekkor, hogy Bizánc lép a régi Róma örökébe. Művészete is eléri a legjelentősebb ókori stíluskorszakok színvonalát. A bizánci építészet fontos vívmánya a kupola (félgömb alakú boltozat) és a kupolával fedett terek csoportba fűzése.
román stíluskorszak
A román stíluskorszak a középkori művészet korai időszaka. Az elnevezés onnan ered, hogy olyan földön alakult ki, amely korábban. a Római Birodalomhoz tartozott, ahol a római kultúra örökösei éltek. A román stílus egész Európában meghonosodott. A formák nem kapcsolódtak szorosan a római példákhoz: a román művészet valójában önálló, sajátos felfogást alakított ki. A feudális társadalom kialakulása jellemzi a korszakot.
Gótikus építészet
(XII. század-XV. század eleje)
A „gótikus” elnevezés még a reneszánsz virágzása idejéből származik, amikor így nevezik el a késő középkor művészetét. A kor felfogása szerint ugyanis ez a művészet - az antik „aranykor” után - a „barbár” gótok szellemét tükrözi, szakítást az ókor elveivel.
A gótikus építészet kialakulását Franciaországban az a fejlődés készítette elő, mely az erős központi hatalmat állította a feudális anarchia helyére. Az uralkodó a jómódú polgárság erejére is számíthatott, és pártfogásával monumentális, gazdagon díszített építmények sora valósult meg. A gótikus székesegyház, más szóval katedrális kialakulásához hosszú technikai-konstrukciós fejlődés teremtette meg a lehetőségeket. Az építészek - nagy gyakorlati tapasztalataik mellett - egyre fokozottabban támaszkodnak a matematikai ismeretekre. A román korban gyakran alkalmazott keresztboltozatot tovább tökéletesítették.
A reneszánsz stílus
(XV-XVI. század)
A reneszánsz szó „újjászületést” jelent, e művészeti korszakban az antik formák újjáélesztése volt a fő cél. A szép számmal fentmaradt ókori emlékek és az antik írók művészeti írásai évszázadok múltán is példákkal szolgáltak, ösztönzően hatottak a reneszánsz emberére. Az új stílus szülőhazája Itália. Az egyre gazdagodó kereskedővára sokban olyan gazdasági és politikai változások indultak meg, amelyek a művészetre is hatottak. Az ipar fejlesztése a technika tökéletesítését, a tudományok eredményeinek felhasználását követelte. A gazdagodó polgárság olyan művészetet támogat, mely az új kor megváltozott eszméit hirdeti. E művészet mindent átértékel, és a középkor tekintélyelven alapuló szemléletével szemben megmarad a földi realitásoknál.
Barokk építészet
(XVII-XVIII. század)
A „barokk” szó eredeti jelentése: „szabálytalan gyöngy”, „rendhagyó következtetés egy gondolatsorban”. A stílusok általában később, már új művészeti elképzeléseket valló korszakokban kapnak nevet, és ezért az elnevezések olykor bírálnak is, valamiféle gunyoros kicsengésük van.
Würzburg (Nyugat-Németország), érseki palota lépcsőháza
A barokk korban megerősödött a központi hatalom (a legtöbb országban abszolutista uralkodó ül a trónon), és az egyház egyesítette anyagi és szellemi erőit a reformációval szemben. Az egyházi művészet is az ellenreformáció célkitűzéseit szolgálta. Az új templomtípus fő célja a hívek fokozottabb meggyőzése, mozgósítása, a prédikáció hatásosságának növelése. A középkor bonyolult alaprajzú, sok hajós temploma helyett egységes teret alakítanak ki, melyben a prédikáció jól hallható. A hívek jól láthatják a szertartást, szinte a csodás események részeseinek érezhetik magukat. A díszítés fő célja a váratlan, meglepetést keltő hatások, csodás elemek halmozása, hogy az élmény növelje az események hitelét…
KLASSZICIZMUS AZ ÉPÍTÉSZETBEN
(XIX. század első fele)
A barokk művészet meglehetősen egyéni módon kezelte, sőt lényegesen átformálta a klasszikus formákat. A XVIII. század végén az építészek újra az antik művészet újjáélesztésén fáradoztak. Már nem elégedtek meg késői korok közvetítésével, hanem az eredeti, ókori alkotásokból merítettek. Felkutatták, felmérték és lerajzolták a még meglévő római és görög épületeket, sőt ásatásokat is indítottak (például Pompejit, a Vezúv lávája által elpusztított római várost ekkor tárták fel). Egymás után jelentek meg az illusztrált kiadványok, melyek távoli vidékek ókori emlékeit ismertették. Alaposan megfigyelték az antik építészeti formákat, arányokat és típusokat, és a tanultakat a kortárs építészetben is felhasználták. Véleményük szerint az antik művészet a tökéletesség olyan fokát érte el, amelyre egyetlen későbbi kor sem jutott el.
ROMANTIKA AZ ÉPÍTÉSZETBEN
(XIX. század első fele)
A romantikus művészt még fokozottabban jellemezte a múlt felé fordulás, az elvágyódás kora valóságától. A szabadságharcok, forradalmak bukása után a dicsőséges múltban vagy a távoli, színes, kalandos, ismeretlen vidékeken keresett kárpótlást. A romantika így térben és időben nagy utazásokat tesz. A régi nemzeti nagyság időszakának visszaálmodása a múlt művészetének a felidézésével járt együtt.
Ekletikus és szeccesziós építészet
(XIX. század második fele) A XIX. század második fele a kapitalizmus virágkora. A tőkés nagyipar, a kereskedelem, a városi fejlődés, a közlekedés olyan színvonalra jutott, mint soha annak előtte. Az építészet számára is alapvető változásokat hozott ez az időszak. Az építőanyagok nagyipari termelése, új anyagok gyártása, a szállítás forradalmasítása nagyban módosította az építészeti technikát és szervezést. Világvárosok alakultak ki, megsokszorozódott a városi lakosság, mindez megnövelte az építészeti igényeket, feladatokat.
XX.század építészete
A XX. század építészete olyan mélyreható változást hozott, hogy külön kell tárgyalnunk. Még nem született meg az a stílusmegjelölés, amellyel elnevezhetnénk. Sőt egyelőre csak az egyes mesterek és iskolák eltérő vonásai tűnnek fel. Az építőanyagok nagyüzemi előállítása, a gyártási technológiák fejlődése új lehetőségeket teremtett. A vasbeton a hagyományos építőanyagokhoz képest új statikai tulajdonságaival megváltoztatta a szerkezeteket. Szélesebb távolságot lehet vasbeton elemekkel áthidalni, mint korábban, és így a támasz nélküli, csarnokszerű belső terek sokszor lenyűgözően hatnak. A vasbeton boltozás egészen merész vonalú gerendák alkalmazását is lehetővé teszi. Ma az épületek vázát, fontos tartóelemeit kell csak erőteljesen kiképezni, a falak statikai szerepe sokszor csekély. A falat üveg helyettesítheti, így a belső terek világosabbak. A XX. század építészetének tipikus terméke a felhőkarcoló. A modern technika - szinte korlátlan lehetőségeivel-a méreteket óriásira növeli. A sokemeletes lakó - és irodaépületekben kis alapterületen sok helyiség kialakítása válik lehetővé, de egyformaságuk, zsúfoltságuk nyomasztóan is hat.
